
Folytatódik az útfelújítás
A középvonal felfestése után az útpadka kialakítása következik.

A középvonal felfestése után az útpadka kialakítása következik.

A műszaki átadás pénteken megtörtént, a hidat újra használható a forgalom számára. A projekt azonban folytatódik, az építési, felújítási kivitelezéssel még nem zárul le.

Az útfelújítás még nem ért véget, útszűkületekre és kisebb terelésekre még számítani kell.

A sportcsarnok és a Fő utca-Mecséri út kereszteződése (STOP-tábla) között aszfaltozás miatt teljes útzár lesz hétfőn és kedden.

A 14101-es út aszfaltozásának második szakasza szerdától péntekig tart.

Első ütemben elkészült a Győri út aszfaltozása, a második ütemben pedig a Kossuth téri burkolat. Szeptember 7-én kezdődik a harmadik ütem. [FRISSÍTVE szeptember 3-án]

Augusztus 31-től két napig nem lehet behajtani a Hunyadi utcába a Győri út felől.

A 14101-es úton zajló munkálatok útlezárással egyelőre még nem járnak.

Első ütemben a Fő utcán lesz lezárás, a Mecséri úti kereszteződés és Duna utcai kereszteződés között.

Lámpás csomópontot építenek az ikrényi kereszteződésben március közepétől május végéig.
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat alkalmazunk, mint a cookie-k, amelyekkel eszközadatokat tárolunk és/vagy azokhoz hozzáférünk. Ha hozzájárul ezekhez a technológiákhoz, lehetővé teszi számunkra, hogy feldolgozzuk az oldalon rögzített adatokat, például a böngészési szokásokat vagy az egyedi azonosítókat. Ha nem járul hozzá, vagy visszavonja hozzájárulását, az bizonyos szolgáltatások és funkciók működését hátrányosan befolyásolhatja.