2024. március 29. | Auguszta, Bertold

A koronavírus járvány terjedésének megelőzése érdekében polgármesteri hatáskörben elrendelt intézkedések

03/16
15:39

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Kunszigetiek!

Az alábbi tájékoztatásban hívom fel a figyelmüket azokra a kiemelten fontos tudnivalókra és az állampolgárok részére javasolt intézkedésekre, amelyek figyelembe vételével és betartásával lényegesen csökkenthetők a koronavírus terjedésének kockázatai.

Életünk legfontosabb értéke az egészségünk, amelynek megőrzése a koronavírus miatti veszélyhelyzetben mindannyiunk közös felelősségévé vált. A saját döntéseink és viselkedésünk komoly hatással lehet embertársaink egészségére is, ezért fontos, hogy ezt tudatosítsuk magunkban, és ennek megfelelően szervezzük a mindennapjainkat.

A járvány terjedésének megelőzése első sorban rajtunk múlik, ezért fontos annak a tudatosítása is, hogy az egyes emberek tehetnek a legtöbbet azért, hogy a fertőzés ne terjedhessen és a járványügyi helyzet ne váljon kezelhetetlenné. A legfontosabb ebben a vonatkozásban az, hogy lehetőség szerint kerülni kell a társas érintkezéseket és otthonunkat csak a legszükségesebb tennivalók elvégzése érdekében hagyjuk csak el.

Ezen az elvi megfontolások mellett hozta meg Kunsziget Község Önkormányzatának vezetése az alábbi döntéseit:

Az óvodát és a bölcsődét 2020. március 17. napjától a fenntartó csak ügyeleti rendben működteti, amely folyamatos, és amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy csak azon gyermekeket fogadják az Intézmények, akiknek az otthoni felügyeletét a szülők nem tudják megszervezni, illetve a szülők a munkavégzésük alól mentesítést nem kaptak, mert az gazdasági, egészségügyi vagy egyéb érdekbe ütközne.

Beteg gyermek az óvodát és a bölcsődét nem látogathatja!

A település játszóterei zárva tartanak, azok használata tilos!

A tornacsarnok zárva tart, annak használata a rendelkezés visszavonásáig tilos!

A Kultúrház, Teleház és a Könyvtár zárva tart, azok használata a rendelkezés visszavonásáig tilos!

Az utcabajnokság (tekebajnokság) lebonyolítását felfüggesztettük.

A település rendezvényei e rendelkezés visszavonásáig elmaradnak.

A Hivatalban az ügyfélfogadást határozatlan időre felfüggesztettük.

A köznevelési intézmények (iskola, óvoda, bölcsőde) bezárása, illetve korlátozott nyitva tartása a fenntartók részéről egy nagyon radikális és komoly áldozatok meghozatalával járó döntés, amelynek azonban csak akkor van értelme, ha e döntésekben érintett gyermekek is meghozzák a maguk áldozatát, amelyet a szülők is segítenek és ennek megfelelően:

- Tudatosítják azt a tényt, hogy a rendkívüli iskolabezárás nem nyári szünetet jelent, hanem tanulni továbbra is kötelező, a távoktatásban rendelkezésre bocsátott tananyagot el kell sajátítani, amely otthoni környezetben, önálló tanulás mellett sokkal nehezebb, mint az iskolai környezetben, ezért az jóval nagyobb erőfeszítés, mint az iskola falai közötti tanulás.

- Az utcai „bandázás”, csoportos együttlét TILOS. Az iskolabezárás célja éppen az, hogy a gyermekek csoportos együttléte megszűnjön ez által csökkentve a fertőzés kockázatát. Az intézkedésnek csak akkor van értelme, ha a gyermekek az iskola, óvoda és bölcsőde falain kívül sem találkoznak egymással, hanem idejüket otthon, tanulással töltik.

- Az iskola rendkívüli zárva tartása kiváló lehetőség arra, hogy a gyermekek az esetleges iskolai lemaradásukat bepótolják.


Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy az utcai találkozásokat lehetőség szerint kerüljék.

Kunsziget Község Önkormányzata tájékoztatja továbbá Önöket arról is, hogy a Kormányzat veszélyhelyzeti intézkedéseit és az ennek kapcsán közölt információkat az Önkormányzat folyamatosan nyomon követi és a lakosságot minden fontos fejleményről a www.kunsziget.hu és a www.dkoh.hu honlapokon keresztül folyamatosan tájékoztatja.

Kunsziget Község Önkormányzata tájékoztatja továbbá Önöket arról is, hogy az egészségügyi alapellátásban dolgozó orvossal és védőnői szolgálattal folyamatos a konzultáció és az ennek kapcsán keletkező információk megosztása is rendszeresen meg fog történni a fenti honlapokon.

Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét arra, hogy az idősebb korosztályok védelme kiemelt fontosságú, tekintettel arra, hogy a fertőzés szempontjából ők minősülnek a legveszélyeztetettebbeknek, ezért kérjük együttműködésüket abban, hogy az idősebbek szükségleteinek kielégítésére és a részükre a segítségnyújtásra fordítsunk figyelmet és tegyük meg lehetőségeink szerint a szükséges intézkedéseket.

Tájékoztatjuk az idősebb kunszigeti lakosokat arról, hogy az Önkormányzat részükre az élelmiszerek és gyógyszerek beszerzésében segítséget nyújt. Amennyiben ezt a segítségnyújtást igénybe kívánják venni, kérjük Önöket, hogy telefonon szíveskedjenek jelentkezni a (96) 485-040-es telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail címen jelezni.

A koronavírussal kapcsolatos hiteles tájékoztatók a https://koronavirus.gov.hu internetes oldalon olvashatók.

Központi információs vonalak a 80/277-455 és 80/277-456 ingyenesen hívható telefonszámok, valamint a [email protected] elektronikus levélcím.

Településünkön információt munkaidőben Lendvai Ivánné polgármester ((96) 485-040; (30) 226-9730; [email protected]) dr. Antal Péter jegyző (96/352-012; 20/313-1224; [email protected]) nyújt, aki halaszthatatlan esetben munkaidőn kívül is elérhető.

Köszönjük megértésüket és továbbra is számítunk szíves együttműködésükre.

Kunsziget, 2020. március 16.

Tisztelettel:

Lendvai Ivánné, polgármester sk.

dr. Antal Péter jegyző sk.

A rendelkezés letölthető pdf formátumban ide kattintva >>

Bookmark and Share

Vissza

Ügyfélfogadás

Önkormányzati Hivatal
Kunsziget, József Attila u. 2.
tel.: (96) 485-040, fax: (96) 552-056
Hétfő: 13.00 – 16.00
Kedd: 8.00 – 12.00, 13.00 – 16.00
Szerda: ügyfélfogadás nincs
Csütörtök: 8.00 – 12.00, 13.00 – 16.00
Péntek: 8.00 – 12.00
A jegyző ügyfélfogadása:

Kedd: 8.00 – 12.00 A pénztár nyitvatartási rendje:
Kedd: 8.00 – 12.00

Csütörtök: 13.00 – 16.00

Adóigazgatási ügyintéző ügyfélfogadása Kunszigeten:
Péntek: 10.30 – 13.00

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal ügysegédjének fogadóórája:
csütörtökön (minden páros héten) 13:45 – 14:30
 

Háziorvos

Kunsziget, Petőfi tér 14/A
tel.: (96) 495-029
Dr. Dobos Marietta- +36 20/580-8057
Némethné Frank Tímea - +36 20/428-61-03
december 1-től
 
hétfőn: 13:00 - 15:00 óráig,
­kedden: 9:00 – 12:00 óráig
­szerdán: 9:00 – 12:00 óráig,
­csütörtökön: 13:00 – 15:00 óráig
­pénteken: 9:00 – 12:00 óráig
 
Időpont foglalás:
https://dobos-medical.reservio.com

Vitalitás Fiókgyógyszertár Kunsziget:

Cím: 9184, Kunsziget Petőfi tér 14/A
Tel.: 96/582-028
Hétfő: 10.00 – 11.00
Kedd: 9.00 – 11.00
Szerda: 14.30 – 15.30
Csütörtök: 9.00 – 11.00
Péntek: 10.00 – 11.00
 

Településrendezési eszközök:

Kunsziget Község Településrendezési eszközei itt elérhetők

E-ügyintézés

Felhasználói név:

Jelszó:
Regisztráció | Elfelejtett jelszó?

Társoldalak

Hirdetés

http://www.dkoh.hu