2024. március 29. | Auguszta, Bertold

Tündérvár Óvoda

Cím: 9184 Kunsziget, József A. u. 2/a.
Telefonszám: (06-96) 495-143
Óvodavezető: Farkas Ferencné
 

Fenntartó: Kunsziget Község Önkormányzata
Az óvoda jogilag önálló, gazdaságilag a Polgármesteri Hivatalhoz tartozik.
Az óvoda nevelési rendszeréből adódó tevékenységeket a következő óvodaszerkezetben valósítjuk meg:
Férőhelyek száma: 75 fő, csoportok száma: 3.

Óvodánkban folyó nevelőmunka színvonalát a személyi és tárgyi feltételek határozzák meg. Öt óvodapedagógus és három óvodai dajka dolgozik az intézmén
yben.
Örvendetes számunkra, hogy a szülők bizalommal íratják gyermekeiket óvodánkba, és mi legjobb tudásunk szerint neveljük a ránk bízott gyermekeket, Fontosnak tartjuk, hogy sokoldalúan fejlett, kiegyensúlyozott gyermekek kerüljenek ki óvodánkból.
Dr. Timaffy László néprajzkutató által gyűjtött szigetközi mondák között szerepel a Tündérvár meséje, amely a Mosoni-Duna partján található római őrtorony romról szól. Óvodánk fennállásának 20. évfordulóján e mondára utalva vette fel nevét: Tündérvár Óvoda Kunsziget.
 

Az óvoda története

Kunsziget állattenyésztésből és növénytermelésből élő település, ahol a hagyományok kialakulásának alapja az egyszerű paraszti munka volt. A hit és a mondavilág különböző ünnepkörökhöz kapcsolódó hagyományokat tartott ébren. A mezőgazdasági munka elvégzése szükségessé tette a generációk együttélését. A családokban született gyermekek felügyelete így biztosított volt, nagyrészt a nagyszülők által. A mezőgazdaság gépesítése, a közeli Győr város kínálta munkalehetőség felszabadította a munkaerő egy részét a mezőgazdasági munka alól. A több generációs családok különélése következett, az anyagi jólét és a fiatalok önállósodási szándéka miatt. Ekkor vált szükségessé az óvoda, mint gyermekintézmény. Előtte csak időszakos nyári óvoda volt falunkban, amelynek szükségességét az idény jellegű mezőgazdasági munkavégzés indokolta.

A körzetesítés, a közös községi tanácsok nem tették lehetővé, hogy falunkban kialakításra kerüljön az óvoda. 1978-ben a szülők igénye alapján a helyi általános iskolában került kialakításra intézményünk. A falu lakói hozzákezdtek, hogy társadalmi munkával kialakítsák a település óvodáját. Ekkor 17 kisgyermek járt a szomszéd falu óvodájába, Öttevényre. 1978. április 17-én birtokba vehették a gyermekek az óvodát, és falunkban kezdetét vehette a folyamatos óvodai nevelés. A gyermekek létszáma ugrásszerűen nőtt, május végén már 26 fő. 1978. szeptemberi jelentkezők száma elérte az 50 főt. Akkor került sor a második óvodai csoport beindítására. A tárgyi feltételek hiányában a falu lakosságának összefogása segítette ezt. Játékok az otthonról hozott és az ajándékba kapott eszközök voltak. A személyi feltételek adottak voltak. A falu, a szülők összefogása tette és teszi ma is szebbé, tartalmasabbá óvodánkat. A feltételek folyamatosan javultak és ma elmondhatjuk, hogy intézményünk jól felszerelt, a jelenlegi feltételeknek megfelel.
 
Az óvoda 2008-ben ünnepelte működésének 30 éves évfordulóját.

2013-ban - a Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretében - új, három foglalkoztatós óvoda építése kezdődött a Kossuth tér és József Attila utca kereszteződésében, az önkormányzati hivatal mellett. A 120 milliió forintos pályázati támogatásból nemcsak óvoda épült, hanem egy 100 adagos főzőkonyha is. A beruházásról itt olvashatnak bővebben.

A 2014/15-ös tanév már az új óvoda épületében kezdődött meg, három csoporttal.
Bookmark and Share

Ügyfélfogadás

Önkormányzati Hivatal
Kunsziget, József Attila u. 2.
tel.: (96) 485-040, fax: (96) 552-056
Hétfő: 13.00 – 16.00
Kedd: 8.00 – 12.00, 13.00 – 16.00
Szerda: ügyfélfogadás nincs
Csütörtök: 8.00 – 12.00, 13.00 – 16.00
Péntek: 8.00 – 12.00
A jegyző ügyfélfogadása:

Kedd: 8.00 – 12.00 A pénztár nyitvatartási rendje:
Kedd: 8.00 – 12.00

Csütörtök: 13.00 – 16.00

Adóigazgatási ügyintéző ügyfélfogadása Kunszigeten:
Péntek: 10.30 – 13.00

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal ügysegédjének fogadóórája:
csütörtökön (minden páros héten) 13:45 – 14:30
 

Háziorvos

Kunsziget, Petőfi tér 14/A
tel.: (96) 495-029
Dr. Dobos Marietta- +36 20/580-8057
Némethné Frank Tímea - +36 20/428-61-03
december 1-től
 
hétfőn: 13:00 - 15:00 óráig,
­kedden: 9:00 – 12:00 óráig
­szerdán: 9:00 – 12:00 óráig,
­csütörtökön: 13:00 – 15:00 óráig
­pénteken: 9:00 – 12:00 óráig
 
Időpont foglalás:
https://dobos-medical.reservio.com

Vitalitás Fiókgyógyszertár Kunsziget:

Cím: 9184, Kunsziget Petőfi tér 14/A
Tel.: 96/582-028
Hétfő: 10.00 – 11.00
Kedd: 9.00 – 11.00
Szerda: 14.30 – 15.30
Csütörtök: 9.00 – 11.00
Péntek: 10.00 – 11.00
 

Településrendezési eszközök:

Kunsziget Község Településrendezési eszközei itt elérhetők

E-ügyintézés

Felhasználói név:

Jelszó:
Regisztráció | Elfelejtett jelszó?

Társoldalak

Hirdetés

http://www.dkoh.hu