2024. oktober 15. | Teréz, Aranka

Szent Lőrinc Cserkészcsapat

Kis csapat vagyunk. Egy kis falu, Kunsziget cserkészcsapata. Csapatunk névadójául Szent Lőrinc vértanút választottuk, aki községünk védőszentje.

Történetünk valamikor 1993 táján kezdődött, amikor két lelkes fiatal kunszigeti, Füsi Renáta és Horváth Roland elhatározta, hogy szárnyai alá veszi azokat a lelkes fiatalokat, akik cserkészek szerettek volna lenni. Ebben segítséget kaptak a 708. sz. Rómer Flóris Cserkészcsapattól, s legfőképpen parancsnokuktól, Tóth Zsigmondtól. A munkának meglett a gyümölcse: 1995-ben 10 fős őrse volt Kunszigetnek. Ekkor kerültem én is a cserkészetbe, először őrsvezetőként, aztán évekig rajvezetőként. Az őrsvezetők mindeközben Fincziczki Ádám, Farkas Attila és Kovács Márton voltak. A létszám évről évre változott.
Bár a foglalkozásainkat Kunszigeten tartottuk az általános iskolában, majd a tűzoltóklubban, de mindvégig a győri csapat, a Rómer Flóris tagjaiként. Igyekeztünk minél több rendezvényen részt venni, közösen mentünk nyári és téli táborba.
1999-ig egy őrsünk volt, a Farkas őrs, aztán új őrs alakult először Kovács Márton, majd Horváth Árpád vezetésével: a Vadmalacok.
2000-ben aztán elérkezettnek láttuk az időt, hogy saját lábunkra álljunk, hiszen ez évben sikerrel vettem részt az SZMCS segédtisztképző táborában és segédtiszti fogadalmat tettem. 2001. januárjában csapatunk megkapta a működési engedélyt, a Szent Lőrinc nevet és az 1705-ös számot, fenntartónk Kunsziget Község Önkormányzata lett.
Alapító tagjaink: Bábics Norbert, Erdélyi Alajos, Farkas Attila, Farkas Tamás, Horváth Ákos, Horváth Árpád, Karácsonyi Ádám, Kovács Katalin, Kovács Lilla, Kovács Márton, Kovács Lajos Dávid, Kovács Zsolt, Pék Szilveszter, Strobl Gergely, Szalai Sándor.
 
A váltás elsősorban a vezetést érintette, a foglalkozások továbbra is ugyanolyan rendben zajlanak, a táborokat is a Rómer Flóris csapattal közösen tartjuk. Csapatunk eleven, vidám és megbízható cserkészekből állt és áll ma is. A foglalkozásokon, táborokban, portyákon egyaránt igyekeznek cserkészhez méltóan viselkedni és élni, még ha eleinte gyakran figyelmeztetni is kellett őket erre. Ahogyan mi is számíthatunk bármikor a község - elsősorban anyagi - támogatására, a község is számíthat ránk - legyen szó bármilyen tevékenységről. Ahol tudunk, segítünk.
A fiatalok életében a tanulás szinte minden időt elvesz, másra szinte alig marad idő. Míg főiskolás voltam, nagyon nehéz volt megoldanom, hogy minden alkalommal részt tudjak venni a foglalkozásokon. Sajnos néhány cserkészünknek nem sikerül ez, így mára az alapító tagok közül heten már nem tudnak a cserkészmunkában aktívan részt venni. Szerencsére utánpótlásban nincs hiány, hiszen 2002 májusában hat újoncunk tehetett fogadalmat - Bíró Gábor, Nagy Péter, Nagy Zsolt Máté, Roll Dávid, Stoller Gábor és Tilinger Gábor.
2003. nyarán három további cserkészünk szerzett őrsvezetői képesítést, így vezetőkből (még) nincs hiány.A cserkészmunka jelenleg két őrsben folyik, a Farkas és Vadmalac őrsben, Karácsonyi Ádám és Kovács L. Dávid vezetésével. A foglalkozásokat - más lehetőség nem lévén - a kunszigeti kultúrotthonban, ezen belül is a Teleházban tartjuk. Fontos feladatnak tartjuk falunk környékének megismerését. Gyakran szervezünk önálló portyát a Mosoni-Duna partjára, a Tündérvárhoz, de szívesen megyünk kirándulni a győriekkel is a ravazdi Józsa László Cserkészparkba vagy a Bakonyba.
2006 nyarán két újabb cserkészünk tett fogadalmat: Roll Máté és Tilinger Edina.
Igyekszünk biztosítani a további utánpótlást, ennek érdekében gyakran számolunk be élményeinkről a helyi újságban és más fórumokon is.
Kis csapat vagyunk. De egy kis csapat is lehet nagyszerű csapat. A nehézségek ellenére is úgy gondolom, a mi kis csapatunk egy nagyszerű csapat.

Bábics Norbert

Bookmark and Share

Ügyfélfogadás

Önkormányzati Hivatal
Kunsziget, József Attila u. 2.
tel.: (96) 485-040, fax: (96) 552-056
Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13.00 - 16.00
Kedd: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 16.00
Szerda: 8.00 - 12.00
Csütörtök: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 16.00
Péntek: ügyfélfogadás nincs
 
A jegyző ügyfélfogadása:
Kedd: 13.00 - 15.00

A pénztár nyitvatartási rendje:
Kedd: 8.00 - 12.00
Csütörtök: 13.00 - 16.00

Az adóügyi előadó ügyfélfogadása:
Csütörtök: 8.00 - 12.00

 

Háziorvos

Kunsziget, Petőfi tér 14/A
tel.: (96) 495-029 vagy 
+36 70/164-86-41
Dr. Dobos Marietta- +36 20/580-8057
Némethné Frank Tímea - +36 20/428-61-03
 
hétfőn: 13:00 - 15:00 óráig,
­kedden: 9:00 – 12:00 óráig
­szerdán: 9:00 – 12:00 óráig,
­csütörtökön: 13:00 – 15:00 óráig
­pénteken: 9:00 – 12:00 óráig
 
Időpont foglalás:
https://dobos-medical.reservio.com

Vitalitás Fiókgyógyszertár Kunsziget:

Cím: 9184, Kunsziget Petőfi tér 14/A
Tel.: 96/582-028
Hétfő: 10.00 – 11.00
Kedd: 9.00 – 11.00
Szerda: 14.30 – 15.30
Csütörtök: 9.00 – 11.00
Péntek: 10.00 – 11.00
 

Településrendezési eszközök:

Kunsziget Község Településrendezési eszközei itt elérhetők

E-ügyintézés

Felhasználói név:

Jelszó:
Regisztráció | Elfelejtett jelszó?

Társoldalak

Hirdetés

http://www.dkoh.hu